2011. február 27. 10:00

Brazília

Helyszín: São Paulo

Február 27. és március 5. között koncertek Brazíliában a Collegium Musicum Jaurinense Régizene Együttessel.

A Collegium Musicummal Brazíliába utazunk koncertezni, az uticél São Paulo. Az ottani Szent Imre Gimnázium alapításának 60. évfordulóját ünnepeljük. Ennek kapcsán lesz néhány fellépésünk.

Talán kevésbé közismert, hogy a távoli Dél-Amerikában is működik két, nagy hírű magyar iskola, a Buenos Aires-i Escuela Del Sol (Napiskola) és a São Pauló-i, Colégio Santo Américo, vagyis a Szent Imre Gimnázium. A São Pauló-i Szent Gellért-kolostor és a Szent Imre Gimnázium alapítása és megépítése a magyar bencés atyák nevéhez fűződik.

A XX. század folyamán a tengeren túlra került magyar bencések alapították 1951-ben a Szent Imre Iskolát (Colégio Santo Américo), amely több mint fél évszázados története során a magyar és európai keresztény értékeket a mai modern brazil társadalom számára vonzó módon és eredményesen közvetíti. A brazíliai magyar bencések lelkipásztori, oktatási és tudományos munkájuk mellett szociális és karitatív jellegű feladatokat is ellátnak. Mindig is hangsúlyt fektettek a zenei nevelésre. Úgy gondolják, a magyarság igazi érdekeit elsősorban a kultúra és a zene terén tudják képviselni. Ezért törekedtek arra, hogy a brazil közvéleménnyel megismertessék a magyar zeneszerzőket, a magyar zenei hagyományt. Szóval, ide utazunk.
 

vissza az előző oldalra