Kelenföldi Barokk Esték

Soós Gábor orgonahangversenye a „Kelenföldi Barokk Esték” sorozat keretében, a Kelenföldi református templomban (1117 Budapest, Október 23. u. 5.).

Műsor:

Heinrich Scheidemann (c. 1595-1663):
Toccata in G (WV 43)
Christ lag in Todesbanden (3 versus)

Jan Pieterszoon Sweelinck (1582-1621):
Psalm 23 (3 variatio)

-igehirdetés-

Franz Tunder (1614-1667):
In dich hab ich gehoffet, Herr

Dietrich Buxtehude (1637-1707):
Ciaccona in c (BuxWV 159)

Melchior Schildt (1592-1667):
Paduana Lachrymae

J. S. Bach (1685-1750):
Alla breve (BWV 589)

Néhány szó a műsorról, és a szerzőkről:

Heinrich Scheidemann (c. 1595-1663): Toccata in G (WV 43),
Christ lag in Todesbanden (3 versus)
Heinrich Scheidemann első zeneóráit édesapjától kapta, aki azidőtájt a hamburgi Katharinenkirche orgonistája volt. A fiatal Scheidemannt 1611-ben a templom költségén Amsterdamba küldték három éves tanulmányútra a kor híres orgonistájához és zeneszerzőjéhez, Jan Pieterszoon Sweelinckhez. Visszatérve Németországba 1629-ben Hamburgban hivatalosan is átvette az orgonista állást apjától, melyet haláláig betöltött (az 1663. évi súlyos pestisjárvány áldozata lett). Az egyik legjelentősebb észak-német komponista volt, aki tulajdonképpen a sweelinck-i tradíciót a korai barokk stílussal kötötte össze. Egyik legnevesebb tanítványa Johann Adam Reincken, akinek nevéhez többek között a leghosszabb észak-német korálfantázia fűződik (An Wasserflüssen Babylon). Mondhatjuk, a toccata eredendően észak-itáliai műfaj azonban a G-dúr toccatában egyértelmű utalások vannak Sweelinck stílusára, továbbá ez a mű két manuálra és pedálra írt tulajdonképpen „kolorált” toccata.
A Christ lag in Todesbanden c. húsvéti korálra írt variáció három, egymástól különálló részre tagolódik, három „versusból” áll. A szokásnak megfelelően a versusok szerkesztése eltérő, az elsőben a korál dallam, a c.f. a pedálban szólal meg, a második két manuálra és pedálra írt variáció, melyben a korál a jobb kéz díszített, futamokban gazdag szólamában jelenik meg. A harmadik versus egy bicínium, két szólamú feldolgozás, a szopránban a korál dallam, a bal kézben figurált kíséret hallható.


Jan Pieterszoon Sweelinck (1582-1621): Psalm 23 (3 variatio)
Jan Pieterszoon Sweelinck korának egyik legjelentősebb zeneszerzője, orgonistája és csembalistája volt. Billentyűs zenéjének stílusa megfelel a XVI. századi reneszánsz ízlésvilág követelményeinek. A híres amszterdami Öreg templom (az Oude kerk) orgonistájaként számos - később híressé vált - tanítványa volt, főleg külföldről (Németország, Lengyelország, Svédország), és nem véletlenül emlegeti Mattheson, a korabeli neves történetíró Sweelincket úgy, mint „der Stammvater der Hamburger Organisten” („a hamburgi orgonisták atyja”), hiszen a négy legjelentősebb hamburgi templomban mind az ő egykori tanítványai működtek: Jakob Praetorius a St. Petri-ben (1603-tól), Ulrich Cernitz a St. Jacobi-ban (1654-ig), Heinrich Scheidemann a Katharinenkircheben (tulajdonképpen már 1625-től), és Johann Praetorius (Jakob testvére) a St. Nikolai-ban (1611-től 1660-ig).
Sweelinck a 23. genfi zsoltárra írt variációja 3 versusból áll, letisztultságával, tömörségével igazi remekmű, bár a hazai hangverseny-gyakorlatban ritkán hallható darab.


Franz Tunder (1614-1667): In dich hab ich gehoffet, Herr
Franz Tunder - akárcsak északon Weckmann, Strungk vagy dél-Németországban Kindermann és Froberger - a Sweelinck személyéhez köthető billentyűs tradíció követőinek második generációjához tartozik. Tunder 1614-ben látta meg a napvilágot, zenei tehetsége nagyon korán megmutatkozott. 18 évesen aztán Koppenhágába került, ami akkortájt Európa egyik legpezsgőbb kulturális- és zenei központja volt. Feltételezhető, bár nem bizonyított, hogy 1626-ban a fiatal Tunder itáliai tanulmányúton járt. Előbb 1632-től Gottorfban, majd 1641-től haláláig a lübeck-i Marienkirchében működött orgonistaként. Munkásságának egyik jelentős állomása, az „Abendmusik” nevet viselő zenés áhítatok megszervezése és elindítása a Marienkirchében, noha ezen alkalmak bevezetését gyakran hozzák összefüggésbe Tunder hivatali utóda és egyben veje, Dietrich Buxtehude nevével, aki azonban nem bevezette, hanem átvette és folytatta, zeneileg kibővítette ezt a szép hagyományt.
Tunder művei közül sajnos kevés maradt fenn az utókor számára: néhány vokális darab, valamint tizenkettő orgonamű. Az In dich hab ich gehoffet, Herr tulajdonképpen egy miniatűr korálfantázia, amely felvonultatja a műfaj majdnem minden sajátosságát, az észak-német típusú barokk orgona diszpozíciójából és regisztrálási lehetőségeiből kiindulva. A korál szövege a hívő ember megváltásba vetett bizalmát és reményét fejezi ki.


Dietrich Buxtehude (1637-1707): Ciaccona in c (BuxWV 159)
Dietrich Buxtehude pontos születési dátuma nem ismert, valószínűleg 1637-ben Helsingborgban  látta meg a napvilágot. 1668-ban fontos pozíciót kapott: Tunder halála után Lübeckben a Marienkirche orgonistája lett. Jellegzetesen észak-német orgonaművei jelentősen eltérnek olasz stílusú vokális darabjaitól. Különleges harmóniavilággal rendelkező alkotásai 1705-ben arra indították a fiatal Johann Sebastian Bachot, hogy meglátogassa, meghallgassa az akkor 68 éves mestert, és tanuljon tőle. Nem sokkal később, 1707. május 9-én Buxtehude elhunyt.
Buxthudénak három nagy ostinato-műve (adott basszus-témára épülő variációsorozat) maradt ránk, két ciaccona és egy passacaglia. Mindhárom kompozíció egy helyen, az „Andreas Bach”-gyűjteményben található (MS. Andreas Bach Buch). A ciaccona egy Dél-Amerikai eredetű tánc, a feljegyzésekben legelőször a XVI. századi Peruban találkozhatunk vele. A tánc aztán nagyon hamar megjelent Spanyolországban is, ez a XVII. század elejére tehető, majd meghódította Európát. Itáliában a szinkópás, melodikus basszus téma fejlődött tovább, amely nagyon népszerű volt a XVII. századi szerzők körében, akik egyre virtuózabb figurált szólamokat illesztettek az adott harmóniai vázra. A késő barokk ciaccona szerkesztése aztán harmóniailag egyre színesebb lett, s nagyon hasonlóvá vált a passacagliához, ez utóbbi azonban mindig felütéssel kezdődik, míg a ciaccona témája a „súlyos” ütemrészen. A mű karakterére vonatkozóan elsősorban az ütemmutató a mérvadó, amely ebben az esetben 3/4, míg Buxtehude passacagliájánál 3/2.


Melchior Schildt (1592-1667): Paduana Lachrymae
Melchior Schildt német zeneszerző és orgonista volt, aki 1593-ban született. 1609-től három éven keresztül Amsterdamban folytatott tanulmányokat, szintén Sweelincknél. Később Wolfenbüttelben működött, majd 1626 és 1629 között udvari orgonista Koppenhágában. Apja halála után (1629) visszatért Hannoverbe, és a Marktkirche orgonistája volt egészen haláláig.
A Pavana Lachrimæ az angol virginalista, John Dowland híres Lachrimae pavan-jának (“Flow my tears”) egyik feldolgozása. Ez a dal a XVII. század elején Európa szerte ismert melódia, “sláger” volt, s több zeneszerző felhasználta, és variációsorozatot komponált e témára.

J. S. Bach (1685-1750): Alla breve (BWV 589)
J. S. Bach: Alla breve c. műve mondhatni, ritkán játszott darab. A mű keletkezése Bach korai weimari éveire tehető, valószínüleg 1709-ben látott napvilágot. Az “alla breve” olasz zenei szakkifejezés, tulajdonképpen a zenei műszó alatt értjük azt az ütemet, amely két részből áll, egy hangsúlyosból (thézis), és egy hangsúlytalanból (arzis), a “mérőütés” a negyed helyett a fél kotta.
 

Szöveg: Soós Gábor