Orgonahangverseny 2014. október 5.

Hadd írjak pár sort a szerzőkről, valamint az elhangzó művekről!

Dietrich BUXTEHUDE (1637-1707): TOCCATA IN D (BuxWV 155)
Buxtehude elsősorban orgonaszerzőként vonult be a zenetörténetbe. Számos orgonamű (korálfeldolgozások, szabad stílusú darabok), melyekben a szerző virtuozitásáról tesz bizonyságot - még jobban erősítik ezt a képet. Jellegzetesen észak-német orgonaművei jelentősen eltérnek olasz stílusú vokális darabjaitól. Különleges harmóniavilággal rendelkező alkotásai 1705-ben arra indították a fiatal Johann Sebastian Bachot, hogy meglátogassa, meghallgassa az akkor 68 éves orgonistát, és tanuljon tőle. Buxtehude 1707. május 9-én hunyt el Lübeckben, kompozícióinak nagy része kéziratban maradt fenn. A d-moll tokkáta (BuxWV 155), melyet a lübecki orgonista 1684-ben komponált, öt egymástól nem elkülönülő részből áll (három "stylus phantasticus", kettő fugató, melyekben a téma és a kontraszubjektum tökéletesen kiegészítik egymást).


Franz TUNDER (1614-1667): IN DICH HAB ICH GEHOFFET, HERR
Tunder - akárcsak északon Weckmann, Strungk vagy dél-Németországban Kindermann és Froberger - a Sweelinck személyéhez köthető billentyűs tradíció követőinek második generációjához tartozik. Tunder 1614-ben látta meg a napvilágot, zenei tehetsége nagyon korán megmutatkozott. 18 évesen Koppenhágába került, ami akkortájt Európa egyik legpezsgőbb kulturális- és zenei központja volt. Feltételezhető, bár nem bizonyított, hogy 1626-ban a fiatal Tunder itáliai tanulmányúton járt. Előbb 1632-től Gottorfban, majd 1641-től haláláig a lübeck-i Marienkirchében működött orgonistaként. Munkásságának egyik jelentős állomása, az „Abendmusik” nevet viselő zenés áhítatok megszervezése és elindítása a Marienkirchében. Ezen alkalmak bevezetését gyakran hozzák összefüggésbe Tunder hivatali utóda és egyben veje, Dietrich Buxtehude nevével, aki azonban nem bevezette, hanem átvette és folytatta, zeneileg kibővítette ezt a szép hagyományt! Tunder művei közül sajnos kevés maradt fenn az utókor számára: néhány vokális darab, valamint tizenkettő orgonamű. Az "In dich hab ich gehoffet, Herr" tulajdonképpen egy miniatűr korálfantázia, amely felvonultatja a műfaj majdnem minden sajátosságát, az észak-német típusú barokk orgona diszpozíciójából és regisztrálási lehetőségeiből kiindulva. A korál szövege a hívő ember megváltásba vetett bizalmát és reményét fejezi ki. Egyébként idén emlékezünk Tunder születésének 400. évfordulójára.


William BYRD (1540-1623): FANTASIA II. à 6 voci, MY LADYE NEVELLS GROWNDE
Byrd minden idők egyik legnagyobb angol zeneszerzője. Már kortársai felismerték nagyságát, hiszen mint „A great Maister of Musicke”, „Homo memorabilis” vagy „a Father of Musick” említik. Thomas Tallis tanítványaként énekelt a „Chapel Royal” kórusában Tudor Mária uralkodása (1553-1558) idején. A királynő vonzódása a dekadensen burjánzó, latin nyelvű egyházi zenéhez kedvező atmoszférát teremtett az angol zene fejlődéséhez. Byrd formatív éveit tehát ebben a közegben, a legjobb mesterek irányításával töltötte. 1563-ban a Lincolni Katedrális orgonistájává és karvezetőjévé nevezték ki. Miután kinevezték „Gentleman of the Chapel Royal”-á 1572-ben visszatért Londonba és mintegy két évtizeden keresztül, mint zeneszerző, orgonista és énekes dolgozott a fővárosban. Óriási mennyiségű műve maradt ránk, ami ilyen időtávlatból egyértelműen jelzi, milyen népszerű is volt saját korában. Ezt az is megerősíti, hogy noha pápista attitűdje közismert volt, szinte teljes védelmet élvezett a királyi pártfogás révén. Legjelentősebb művei tehát kétségtelenül a latin egyházi zene körébe tartoznak, anthemjei a kor átlagát csak ritkán múlják felül. Kánonjai Bull művei mellett a kor legjobbjai közé tartoznak. Dalai úttörő jellegű, gyakran virginál vagy vonós kíséretes rendkívül expresszív művek. Virginál zenéjének méltó párjaként csak Bull műveit említhetjük. Byrd az öt- és hattagú konzortra írt műveiben, így a hatszólamú fantáziában is a terjedelmes szerkezetre törekszik, a mű elején a mértékletes imitációs kezdet után egyre összetettebb zenei anyag következik, egy bizonyos helyen a Greensleeves-ből vett idézettel. Az én kedvenc felvételem a műről, egy kiváló gamba együttes (Phantasm) tolmácsolásában.

A My Ladye Nevells Booke - a Fitzwilliam Virginal Book mellett - az egyik legjelentősebb reneszánsz billentyűs forrás. Negyvenkét billentyűs művet tartalmaz, szerzőjük Byrd. Lady Neville a mester egyik tanítványa, és/ vagy patrónusa volt, a kézirat is a család birtokában maradt fenn, napjainkban a British Library tulajdona. A ground lényegében egy ismétlődő basszus lépésekre épülő variációsorozat.


J. S. BACH (1685-1750): WO GOTT DER HERR NICHT BEI UNS HÄLT (BWV 1128)
Nem újdonság, hogy napjainkban is napvilágot látnak több száz éves, kéziratokban fennmaradt kompozíciók. Erre a műre 2008-ben bukkantak rá egy aukció folyamán, a zenetörténészek Bacnak tulajdonítják. A műfaja korálfantázia, mely a korálelőjátékkal szemben jóval terjedelmesebb és sokkal szélesebb palettát kínál a téma kidolgozására, variálására, kiaknázva a barokk hangszer manuáljainak sajátosságait (Rückpositiv, Oberwerk, Pedal), a kolorált c.f. szólisztikus megjelenítését, az echo-effektusokat, a téma imitációkat, stb. A mű valószínüleg 1705 és 1710 között keletkezett, végén egy fantasztikus zárlattal a "stylus phantasticus" jegyében, itt jöhet a "cimbel-regisztráció"...


J. S. BACH: RICERCAR à 6 (BWV 1079, a "Musikalisches Opfer"-ből)
1747. májusában Bach meghívást kap Potsdamba, a vendéglátó nem más, mint az intellektuálisan és zenei téren is egyaránt nagy tehetségű II. (Nagy) Frigyes porosz király. A kastélyban, miután Bachnak improvizálnia kell, a király előjátszik egy maga által szerzett témát, és arra kéri Bachot, hogy ott a helyszínen dolgozza ki háromszólamú fúgaként, amit a zeneszerző bravúrosan old meg. Aztán valami sokkal nehezebbet kér: ugyanezt a témát hatszólamú feldolgozásban szeretné hallani! A folytatás különböző elbeszélésekben maradt ránk. A király el van ragadtatva Bachtól, másnap is kívánja hallani, ezúttal a potsdami Szentlélek-templom orgonáján. Aztán Bach visszatér Lipcsébe, s érzi, eljárt az idő felette. Frigyes csodálja ugyan, de már más divat járja: dallamos felső szólam, egyszerű kísérettel, elegancia... egy dolog azonban nem megy ki a fejéből: a kétségkívül mesteri, királyi fúgatéma. Aztán két hónappal később készen áll a nagy mű: fúgákból, ricercarokból és más tételekből összetevődő hatalmas ciklus, a Musikalisches Opfer, Zenei Áldozat. Mint A fúga művészetében, Bach ezúttal is hangsúlyozottan "tudós" módon komponál, a mű ajánlása Frigyes királynak szól, de egyfajta testamentumnak is tekinthető. Csak részben készült előre meghatározott előadói apparátusra. Különösen a csembaló jut jelentős szerephez: az első hat kánon erre a hangszerre készült, mindenekelőtt azonban a hatszólamú ricercar. A koncerten Helmut Walcha orgona-átiratából játszom (pedaliter).


J. S. BACH: CONCERTO IN D-MOLL (BWV 974, A. Marcello)
Ennek a három tételes versenyműnek a szerzője Alessandro Marcello, eredeti hangszerelése: oboa, vonósok és basso continuo. Bach előszeretettel készített billentyűs átiratokat muzsikus kortársainak művéből, talán a legjelentősebb hatást Vivaldi concertói tették Bachra. A d-moll concerto Marcello talán legismertebb darabja, Bach csembalóra készített átiratot belőle, de orgonán is remekül játszható. A három tétel három különböző karaktert jelenít meg, stílusuk tükrözi a tipikus velencei barokk concerto követelményeit.

2014. október 5. 18 óra, GYŐR, Szentlélek templom.
Várok minden kedves érdeklődőt, a belépés díjtalan!
Az esemény követése a Facebook-on