2011. augusztus 29.

Salzburg, Orgel zu Mittag

Augusztus 26-án pénteken a salzburgi dómban játszottam, Heribert Metzger dómorgonista meghívásának eleget téve.

Az orgonakoncert a déli harangszó után kezdődött, a műsort úgy állítottam össze a rendelkezésre álló időkeretet figyelembe véve, hogy a dómban található hét (!) billentűs hangszer közül kettőt szólaltattam meg, az evangélium oldalon lévő két manuálos dél-német diszpozíciójú orgonát, valamint a középhangolásos (szakmabelinek nem magyarázom, hogy az esz/disz és a gisz/asz természetesen külön billentyű volt, ezek mellett a bé-k is zseniálisan szóltak, a cisz-ek ről már nem is beszélve:) fantasztikus reneszánsz orgonát (a hangszerek az 1990-es években készültek). A dómorgonista örvendezve meg is jegyezte, hogy erre a párosításra még nem volt példa, megköszöntem. Egyébként játszottam a karzaton lévő három manuálos hangszeren is, boldogan elfogadnám valamelyik győri templomba...:)
Nagy élmény volt, hogy a koncert előtti éjszaka bezárkózva, egyedül gyakorolhattam a dómban, csodálva és élvezve a hely varázsát na meg a különböző orgonák és regiszterek hangszíneit és az akusztikát. Még énekeltem is, gregoriánt. Már későre járt, mikor a szállodába indultunk.
Másnap a koncert, amit nagyon élveztem (kellenek ezek a feltöltődések az embernek), aztán megnéztük a dómhoz kapcsolódó kiállítást, az időszakit is, majd városnézés,  Hohensalzburg, sörözés, ismerkedés a "helyi erőkkel"... aztán szombat reggel indulás haza. Nagyon örültem az ismételt meghívásnak, amelynek igyekszem eleget tenni, talán jövőre. Már ki is találtuk Vadász Attila barátommal (ő is Amsterdamban diplomázott, sokat nem kell magyarázni a régizene iránti rajongásunkat), hogy kétorgonás műsorral készülünk!
 

Szóval a salzburgi dómban ezt a műsort játszottam, nagy örömmel:

 

H. Scheidemann (c. 1595-1663): Praeambulum in G (WV 73)

Lied und Tanzvariationen der Sweelinck Schule:
H. Scheidemann: Englische Mascarata
H. Scheidemann: Galliarda ex D
M. Schildt (1593-1667): Paduana Lachrymae

M. Weckmann (c.1616-1674): Fantasia ex D

J. P. Sweelinck (1562-1621): Ich fuhr mich vber Rheine

G. Böhm (1661-1733): Vater unser im Himmelreich

D. Buxtehude (1637-1707): Toccata in F (BuxWV 156)

 

Néhány kép az eseményről a Galériában.

vissza az előző oldalra